Csicsörke

Tavasz van, gyönyörű május, frissen zöldült lombok, napsütés, madárdal. Az élet vidám, örömteli oldala látszik mindenhol.

A diófa csúcsán egy fészekből éppen kirepült fiatal csicsörke kiáltja világgá: „itt vagyok, éhes vagyok, enni kérek!” Jön is az anyamadár, és az etetéssel járó hangoskodás betölti a kertet. Majd egy kis csönd, és megint kezdődik az „…itt vagyok, éhes vagyok…”. Nehogy az anyamadár eltévedjen, és ne találja fiókáját!

Egy váratlan villanás, éles hussanás, és a kismadár hangosan sivalkodik, ha lehet egyáltalán ilyet madárra mondani. Majd néma csend, elhallgatnak a verebek is a bokrosban, a cinkék is csöndesek, szél se rezdül.

Egy karvaly fiókáit eteti a közelben.

Az anyamadár visszatér, hívja, keresi a kismadarat. Hiányzik a megszokott hangoskodás, csak az anyamadár kétségbeesett hangja hallatszik. Nem találja kismadarát, csak hívja, hívja, keresi kitartóan a hirtelen színét vesztett májusi délutánban.