Üdvözlet az Olvasónak!

Régen baráti, családi körben, vagy madarásztáborokban szokás volt legjobb fényképeinkből egy csokorra valót vetíteni. Változnak az idők, hiába van diavetítő helyett projektor, film helyett digitális kép, oly gyorsan rohan a világ, hogy a régi vetítések valahogy már sehol sincsenek.

Most – negyed évszázados szünet után – megint fotós táskával járok kirándulni. És ami a legjobb: a fényképezés már a fiammal közös kaland! Közös vetítésre várva sosem mutathatnánk meg, mire jutottunk. Ezért készül ez az oldal, itt megoszthatjuk, amit szépnek, érdekesnek látunk. És persze előkerülnek a szekrény mélyéről régi fényképek, az emlékek közül régi kalandok is.

Gyere hát, mesélünk, és mutatjuk a fényképeket!

Kezdjük az oldal címadója, a fekete kökörcsin történetével!

Márton és Marci (Apja – Fia)

____________________________________

Fekete kökörcsin

Az elsőt néha nagyon nehéz felülmúlni.

Sokszor fényképeztem fekete kökörcsint, de egyik sem sikerült olyan jól, mint az első. Gimnazista voltam. Három évtized alatt sokszor próbáltam jobb fényképezőgéppel, jobb objektívvel megismételni az elsőt, és sokszor hittem azt, hogy „na végre, most …” de az előhívott filmet mégis mindig csalódva néztem. Az a varázslat, amit a virág mellett a tavaszi fűben kuporogva láttam, nem került a filmre.

Miért nem sikerült? Az objektívem ugyan szebben rajzol, mint a régi, de fókusztávolsága és fényereje kisebb egy kicsit. Ez elég lehet ahhoz, hogy máshogy lássa a virágot, másként mossa el a hátteret.

Már régen eljárt az idő a filmes fényképezés felett, amikor – túl az ötvenen, szemben a józan ésszel – rendeltem egy gyönyörű objektívet a Föld túlsó szegletéből. Az első technikát immár minden szempontból utolértük. Már csak a tavaszt kellett várni, ami meg is érkezett a maga idejében. Kinyíltak a kökörcsinek.

Irány a hegy!

Csodaszépek voltak a virágok. Hosszasan kerestem a leginkább fényképre valót. A tavaszi fűben kuporogva, földön hasalva kerestem a legjobb beállítást. Álomszép volt! Már csak a fények játékát kellett kiismerni. Ne feledjük, még filmre fényképezünk! Könnyű felhők jöttek – mentek. A legszebbek a picit fátyolos, de mégis napos pillanatok. Lenyűgözött a látvány, az objektív nagyszerűen hozza, amit vártam tőle. Az előtér, a háttér szépen elmosódott, nem vonja el a figyelmet a virágról. Egy teljesen kinyílt, és egy félig bimbós virág gyönyörűen elhelyezkedett a szalmaszín előtérből kibúvó néhány zöld levél felett a képszerkesztés minden szabályát szépen betartva.

Közben más is jön kökörcsint fényképezni. Félig lehajolva, séta közben meg sem állva, a kijelzőt messziről nézve, kinyújtott karral lő egyet-egyet minden virág felett. Másnak milyen könnyű! És örül, hogy milyen szép.
Lássuk be, igaza is van!

Közben jön egy könnyű fátyolfelhő. A szirmokat még átvilágítja a félig szemből érkező napfény, a sárga porzók szinte világítanak, de nem túl élesek a fények. Az apró szőrszálakon kissé csillog a fény. Felejthetetlen. Most meglesz a legszebb kökörcsines fénykép !!! Szebb is, mint az első!

Elment így egy bő fél tekercs film, és egy hét múlva a másik fele is.

Vinném a filmet előhívatni. Kiderült, hogy rosszul fűztem be a tekercset. A gép nem továbbította a filmet.

Harminchat kockányi gyönyörű kaland ment a feketeségbe!

Az előhívott képpel járó, sokszor átélt csalódás azonban ezt a képet megkímélte. Megmutatni ugyan nem tudom, de megvan, nem veszett el!

Jön még tavasz, kinyílik még a fekete kökörcsin !

Márton